Koronázási ünnepségek

Magát a koronázást megelőzte a királyválasztó gyűlés, amelyen döntöttek a király személyéről. Később utódját már maga az uralkodó választotta majd az 1687-es évtől a magyar országgyűlés törvénybe iktatta a Habsburg-ház örökös jogát a magyar koronára és trónra. A királynak mindig a megelőző király elsőszülött fiának kellett lennie. III. (VI.) Károly uralkodása alatt ezt a törvényt kibővítették, így férfi örökös hiányában az uralkodó leányát is meg lehetett koronázni.

A királyok koronázása a királyválasztó gyűlés által jóváhagyott pontos szertartásrend szerint folyt le, amely meghatározta az útvonalat, melyen a koronázási menet haladt az ünnepség egyes állomásaihoz. A leendő uralkodó rendszerint ugyanazon a kapun lépett a városba és ugyanazon az úton haladt végig, mint elődei.

Az uralkodó a koronázás előtt a Dunán átívelő, csónakokon vagy pontonokon alátámasztott hídon át érkezett a város területére, ahol fanfárokkal és ágyúkból leadott díszsortüzekkel üdvözölték. Ezután a várban vagy a városban, a mai Prímási téren található érseki palotában szállt meg.

A koronázási szertartás a Szent Márton dómban zajlott le, ahová a leendő uralkodó lóval vagy kocsival jutott el a várból vagy az érseki palotából. A templomba a déli bejáraton át léptek be, majd a koronázási menet az immár megkoronázott királlyal az északi kapun át hagyta el a dómot. Az ünnepélyesen feldíszített dómban a királyt az egyházi és világi méltóságok fogadták. A több óráig tartó koronázási szertartás résztvevői számára magában a templomban páholyokat és lépcsős emelvényeket állítottak. A koronázási szertartás ünnepélyes szentmise keretén belül folyt le. Magyarország Szent Koronáját az ország legnagyobb egyházi méltósága, a pápát képviselő prímás – az esztergomi érsek helyezte az új király fejére.

A király jobb kezébe a jogart, bal kezébe pedig az országalmát kapta. A jelenlevők a nádor után háromszor kiáltották „Vivat Rex!“ – Éljen a király! Ezt a Te Deum himnusz követte, majd folytatódott a mise. A királyi feleségek koronázásakor a magyar koronát a királyné jobb válla fölött tartották annak jeléül, hogy férje mellett álljon és segítsen neki vinni a királyi kötelességek terhét. A királynékat nem az esztergomi, hanem a veszprémi érsek koronázta. Ennél a szertartásnál nem a Szent Koronát, hanem a Habsburgoknak egy erre a célra készült koronáját használták és a királyné nem kapott kardot, jogart és országalmát sem.

A dómból a frissen megkoronázott uralkodó a koronázási menettel együtt elindult a városon keresztül. A menet élén a koronázási kereszt mögött papok vonultak, utánuk pedig a főnemesek, akik a magyar korona alá tartozó országok zászlait vitték. A koronázási menet útvonala a ferences kolostorig vörös posztóval vagy a magyar zászló három színét viselő posztóval volt borítva, amelyet a menet elvonulása után a tömeg darabokra tépett. A ferences kolostor felé haladva a menet áthaladt a városháza előtti téren a Miksa, az első Pozsonyban koronázott magyar király szobrával díszített szökőkút mellett. Mária Terézia koronázási menete volt az egyetlen, amely megállt Szűz Máriának a jezsuita templom előtti márványszobránál is, hogy a királynő tiszteletét fejezze ki védőszentjének.

A ferencesek templomában baldachinos emelvény állt, amelyre trónt állítottak a király számára. A király innen ütötte a koronázási karddal az Aranysarkantyús rend lovagjaivá az uralkodó iránti hűségükért kiválasztott férfiakat. A lovagok innentől arany vagy aranyozott sarkantyút, kardot és lószerszámot viselhettek. A szertartás befejeztével a menet a lovon ülő (Mária Terézia hintón) uralkodóval áthaladt a szűk, fehér homlokzatú házakkal közrefogott Fehér utcácskán.

A menet ezután a Mihály-kapun és a várárkon átívelő kőhídon át elhagyta a középkori város területét és a városfalakkal szembeni szabad térségen állt meg, ahol vörös vagy háromszínű posztóval bevont fa tribün állt. Itt zajlott le a koronázási ünnepség következő fontos eseménye, amikor az uralkodó letette a koronázási esküt. A király hangosan ismételte az esztergomi érsek által előmondott eskü szövegét. A király ebben megesküdött a nemesség jogainak és kiváltságainak megőrzésére, az ország területének megóvására, vagy új területek szerzésére és az ország elfoglalt területeinek felszabadítására. Az eskütétel után a nemesség felkiáltásokkal üdvözölte új királyát. A nádor háromszor egymás után „Vivat Rex!“-et kiáltott és a sokadalom megismételte. Ezt a teret még sokáig az Eskütétel terének (a mai SNP tér) is nevezték, később a 17. sz. végén itt épült meg az irgalmas barátok templommal és kórházzal is rendelkező rendháza.

A koronázási szertartás a Duna partján érte el csúcspontját (a mai Ľ. Štúr tér), ahova a menet a városfalak mentén lóháton érkezett. Az ünnepség előtt földet hordtak ide a Magyar Királyság minden vármegyéjéből, ebből emelték a koronázási dombot. Az uralkodó itt lóháton felvágtatott a dombra, majd kardjával a négy égtáj felé suhintva jelképesen ígéretet tett a királyság védelmére a világ bármely tájáról érkező ellenséggel szemben. A szertartás befejeztével felharsantak a fanfárok, dobok és díszsortüzek, amihez csatlakoztak a vár ágyúi is.

Az újonnan megkoronázott királyt a vár dísztermében vagy a Prímási palotában koronázási lakoma várta, de az utcákon hömpölygő nép is ünnepelt. A menet ideje alatt pénzt és emlékérméket dobáltak a tömegbe, a nyársakon sültek az ökrök és a szökőkutakból bor folyt. De szórakozásból sem volt hiány, lovagi tornákat rendeztek és nem maradhatott el a tűzijáték sem.

A magyar királyok koronázási jelvényei

A koronázás során az uralkodónak átadják azokat a tárgyakat, amelyek a királyi hatalmat jelképezik. Magyarországon a királyt a szentistváni Szent Koronával koronázták, a szertartás során díszesen hímzett koronázási palástot és kardot kapott, amivel az Aranysarkantyús lovagokat felavatta, valamint az országalmát (kettős kereszttel díszített aranyozott gömb) és a jogart (aranyozott ezüstből készült, filigránokkal díszített markolat, hegyikristályból készült és aranyfüggőkkel díszített gömbbel).